15 milliárd forintos keretösszeggel folytatódik a munkahelyi képzéseket ösztönző támogatási program, amelynek második szakaszában az ötvennél kevesebb főt foglalkoztató hazai mikro- és kisvállalkozások 70  százalékos támogatást igényelhetnek dolgozóik vállalati képzéséhez.

A programban a munkavállalóknak továbbra is a feladataik ellátásához szükséges kompetenciákat kell elsajátítaniuk, digitális készségeket vagy idegen nyelvet kell tanulniuk, és a munkáltatók számára változatlanul kikötés marad, hogy legalább egy évig tovább foglalkoztassák a résztvevőket, és bérüket – a 2021. évi átlagbérükhöz viszonyítva – kötelező emelni – közölte György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár.

Nőtt a támogatás összege

Az első szakaszhoz képest változik a maximális támogatási összege, a mikro-, kis- és középvállalkozások esetében 50-ről 75 millió forintra, míg a nagyvállalatok esetén 100-ról 150 millió forintra növekszik. Újdonság az is, hogy a meghatározott kereteken belül elszámolhatóvá válnak projektmenedzsment és a szakmai megvalósításhoz kapcsolódó, valamint a projekt-előkészítési költségek, így például a képzési terv készítése.

Az egy munkavállalóra maximálisan elszámolható képzési költség alapesetben 200 ezer forintról 250 ezer forintra, míg a kiemelt területek esetében 300 ezer forintról 350 ezer forintra nő, és ezzel párhuzamosan 25 százalékkal emelkednek a maximálisan elszámolható óradíjak is. A képzések a vállalati igényeknek megfelelően lehetnek céges belső képzések, de külső képző intézményeket is igénybe lehet venni, és az ezek kiválasztásához szükséges dokumentáció egyszerűbbé válik.

A program első fordulójában 187 cég közel 11 ezer munkavállaló képzésére adott be támogatási igényt, az ország valamennyi régiójából és a gazdaság szinte valamennyi ágazatából érkeztek kérelmek a feldolgozóipartól kezdve, a kereskedelmen át, a turizmusig. A legnépszerűbbek a kompetenciaképzések voltak, azonban jelentős arányban pályáztak a cégek szakmai és IT képzésekre is.

Találatok: 2

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.