[:en]Chapter X of the OECD Transfer Pricing Guidelines, published earlier this year, provides guidance on transfer pricing for financial transactions, but its interpretation may raise a number of questions for firms. With the help of Deloitte transfer pricing experts, he summarized the key information about the new chapter.

The latest chapter on financial transactions in the OECD Transfer Pricing Guidelines provides a comprehensive picture, as it covers the most common types of financial transactions. It also specifically affects intra-group loans, cash pools, hedging, guarantee types and captive insurance arrangements. It also explains how the principles for delimiting each type of transaction, presented in the chapters created earlier, can be applied to financial arrangements between affiliates.

Regulation of cash-pool transactions

In the past, so-called cash pool transactions have resulted in many contentious situations between stakeholders and tax authorities. This is why recent material discusses in detail, for example, the issue of the remuneration of the pool leader and the participants in the pool. In particular, in what cases and in what ways may the group-level benefits of using the cash pool be shared between them?

“Regarding cash pool transactions, the new chapter sets out less specific expectations and related methodologies compared to the July 2018 working paper. But perhaps this is how it gives more space to even more lifelike practical solutions, ”points out Hedvig Tóth, Director of Deloitte’s Tax Department.

Focus on load-bearing capacity

The latest chapter of the transfer pricing guidelines also emphasizes the importance of analyzing debt capacity. In the case of linked credit transactions, a comparison with the pricing of credit transactions with similar characteristics alone is not sufficient to analyze the normal market price of a given transaction. It is also important to examine, inter alia, whether the debtor would actually be able to obtain a loan with the specified conditions? For example, will the transaction be expected to have a cash flow that will ensure repayment and will it actually be able to bear the risks associated with the credit transaction? If this does not appear to be secured, part of the loan cannot be considered to be on market terms in terms of transfer price, as it is financially unsustainable or excessive for the debtor. Therefore, for the purpose of determining the normal market price, it should be treated as a different type of transaction (eg a capital injection). In practice, this may mean that the interest expense recognized for a given loan is adjusted in terms of transfer price by the interest rate on the principal amount in excess of the carrying capacity.

“The practical application of this raises many questions, so the tax authorities of each country may take different approaches or formulate different interpretations in this regard. For example, may it be questionable whether an adjustment to that effect is required in respect of all or part of the amount of capital? ‘ – said Balázs Prágay-Szabó, manager of Deloitte’s tax department.

Let’s evaluate rationally!

Chapter X of the Transfer Pricing Directive emphasizes that it is important to assess the various transactions in terms of business rationality! In the context of the analysis of financial transactions, fundamental aspects such as the relevant economic circumstances, the financing strategy of the undertaking, the functions actually performed by the parties or the examination of an alternative that is realistically available to the creditor and the debtor are often mentioned. According to the new chapter, these aspects need to be properly assessed from the point of view of both the creditor and the debtor in order to determine whether the transaction in question would have taken place between independent parties at all. This should be the starting point for transfer price analysis! The application of the normal market price method can only follow.

Emphasis on group risk classification

Under the new chapter, the analysis of credit and guarantee transactions, whether or not there is any related legal security (contract) between the parties, must always take into account the fact of belonging to a group, ie the probability that the parent company affects the credit rating of the subsidiary (“passive association”). The existence of this support may provide a basis for the application of the group risk rating in the analysis as opposed to the use of the debtor’s individual credit risk rating. In addition, applying a group rating can help even if an individual credit risk rating does not lead to a reliable result.

New rules also apply to special pricing for refinancing

For cases where the capital raised for refinancing originally comes from a third party, the new chapter proposes the use of a special pricing method, the “cost of funds approach”. In this context, the interest rates applied by intra-group creditors are basically based on the cost of capital, increased by additional cost elements such as related operating costs and risk premium. In cases where external financing passes through more than one group member before reaching the final debtor, the guidelines in the new chapter allow each intermediary to charge a reasonable benefit only in view of the added value they provide.

When is it justified to apply a guarantee fee?

It is not appropriate to charge a fee for all types of financial guarantees, such as typically when the guarantee only improves the borrowing capacity of the entity. It is similar when the guarantee merely strengthens the indirect aid that already exists as a result of group membership, but does not in itself improve the debtor’s creditworthiness. However, in cases where the guarantee improves the credit risk rating of the debtor or reduces the level of interest payable, it may be necessary to apply a standard market rate guarantee fee.

Let’s review our transfer pricing policy!

Finally, it is important that many of the pricing concepts developed by transfer pricing experts in recent decades and used in transfer pricing documentation have been formally adopted in the new chapter. Examples include the use of bonds as comparative data or the various models used to price guarantee premiums.

“With the publication of the new Chapter X, it is recommended to re-examine the current transfer pricing policy of the groups of companies and to prepare / supplement or even amend the transfer pricing registers accordingly, if necessary,” suggests Balázs Prágay-Szabó, transfer pricing expert at Deloitte.

Although not legislation, but…

The first step in the guidelines for financial transaction pricing is the BEPS Discussion Draft on Financial Transactions, published by the OECD in July 2018. However, this was contradictory and incomplete in many respects, so it was not necessarily able to clarify the directions for transfer pricing for different types of financial transactions. However, on 11 February 2020, the final, already much more detailed material was published and included in the OECD Transfer Pricing Guidelines as Chapter 10.

In most countries, including Hungary, although the OECD Guidelines are not a legal requirement, the tax authorities and taxpayers worldwide interpret them as a common starting point for setting and examining transfer pricing, even if its application is not necessarily complete or consistent among stakeholders. The transfer pricing team of the Hungarian tax authority has already indicated that it has processed the new chapter and is already applying its guidelines in the ongoing standard market pricing procedures (APA procedures).[:hu]Az OECD Transzferár Irányelvek év elején megjelent X. fejezete a pénzügyi tranzakciók transzferárazásával kapcsolatban tartalmaz iránymutatásokat, azonban értelmezése számos kérdést vethet fel a cégek számára. A Deloitte transzferár szakértőinek segítségével összefoglalta az új fejezettel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Az OECD transzferár irányelveinek legfrissebb, pénzügyi tranzakciókról szóló fejezete átfogó képet ad, hiszen lefedi a legjellemzőbb pénzügyi tranzakció típusokat. Kifejezetten érinti a csoporton belüli kölcsön, cash pool, fedezeti (hedging), garancia ügylettípusokat és zárt biztosítói megállapodásokat (captive insurance arrangements) is. Emellett kitér arra, hogy a korábban megalkotott fejezetekben bemutatott, az egyes tranzakció típusok körülhatárolására vonatkozó elvek miként alkalmazhatók a kapcsolt vállalkozások közötti pénzügyi megállapodások esetében.

A cash-pool ügyletek szabályozása

A múltban az úgynevezett cash pool ügyletek sok vitás helyzetet eredményeztek az érintettek és az adóhatóságok közt. A nemrégiben megjelent anyag éppen ezért részletesen taglalja például a pool leader és a pool-ban résztvevők javadalmazásának kérdését. Különösen azt, hogy a cash pool alkalmazása révén elért csoportszintű előnyöket milyen esetekben és milyen módon lehet szükséges megosztani közöttük?

„A cash pool ügyletekkel kapcsolatosan az új fejezet kevésbé fogalmaz meg konkrét elvárásokat és kapcsolódó módszertanokat a 2018 júliusában kiadott munkaanyaghoz képest. Ám talán épp ezáltal ad nagyobb teret a még életszerűbb gyakorlati megoldásoknak” – hívja fel a figyelmet Tóth Hedvig, a Deloitte adóosztályának igazgatója.

Fókuszban a teherviselő képesség

A transzferár irányelvek legújabb fejezete hangsúlyozza a teherviselő képesség („debt capacity”) elemzésének jelentőségét is. Kapcsolt hitelügyletek esetében, az adott ügylet szokásos piaci árának elemzése során nem elegendő csupán a hasonló jellemzőkkel bíró hitelügyletek árazásával való összevetés. Kulcsfontosságú – többek között – annak vizsgálata is, hogy az adós valóban képes lenne-e az adott feltételekkel rendelkező kölcsön igénybevételére? Például az ügylet hatálya alatt előreláthatólag rendelkezik-e majd a visszafizetést biztosító cash flow-val, illetve képes-e ténylegesen viselni a hitelügylethez kapcsolódó kockázatokat? Amennyiben ugyanis ez nem tűnik biztosítottnak, a kölcsön egy része transzferár szempontból nem tekinthető piaci feltételűnek, hiszen az pénzügyileg fenntarthatatlan vagy túlzó az adós szempontjából. Emiatt a szokásos piaci ár meghatározása szempontjából tartalmilag más típusú ügyletként (pl. tőkejuttatás) kezelendő. Ez praktikusan azt jelentheti, hogy az adott kölcsönnel kapcsolatosan elszámolt kamatráfordítás transzferár szempontból kiigazításra kerül a teherviselő képességet meghaladó mértékű tőkeösszegre jutó kamat mértékével.

„Ennek gyakorlati alkalmazása sok kérdést felvet, az egyes országok adóhatóságai ezért eltérő megközelítéseket is alkalmazhatnak, illetve eltérő értelmezéseket fogalmazhatnak meg ennek kapcsán. Például kérdéses lehet, hogy egy ezzel kapcsolatos kiigazítást a tőkeösszeg egésze vagy annak csak egy hányada vonatkozásában szükséges elvégezni?” – mondta Prágay-Szabó Balázs, a Deloitte adóosztályának menedzsere.

Értékeljünk racionálisan!

A transzferár irányelv X. fejezete kiemeli: fontos a különféle ügyletek üzleti racionalitás szempontjából történő értékelése! A pénzügyi tranzakciók elemzése kapcsán ugyanis gyakran említésre kerülnek az olyan alapvető szempontok, mint a releváns gazdasági körülmények, az adott vállalkozás finanszírozási stratégiája, a felek által ténylegesen ellátott funkciók vagy éppen a hitelező és az adós számára reálisan elérhető alternatíva vizsgálata. Az új fejezet szerint ezeket a szempontokat szükséges megfelelően értékelni mind a hitelező, mind pedig az adós szempontjából annak megállapítása érdekében, hogy az adott ügylet megvalósítására egyáltalán sor került volna-e független felek között. A transzferár elemzésnek ez kell, hogy legyen a kiindulópontja! A szokásos piaci ár megállapítási módszer alkalmazása csak ezután következhet.

Hangsúly a csoport kockázati besorolásán

Az új fejezet értelmében a hitel- és garanciaügyletek elemzése során – függetlenül attól, hogy a felek között rendelkezésre áll-e valamilyen kapcsolódó jogi biztosíték (szerződés) vagy sem – mindig figyelembe kell venni a cégcsoporthoz való tartozás tényét, vagyis annak valószínűségét, hogy az anyavállalat hatással van az adott leányvállalat hitelkockázati besorolására („passive association”). Ezen támogatás megléte az elemzés során megteremtheti az alapot a csoport kockázati besorolásának alkalmazására az adós egyedi hitelkockázati besorolásának alkalmazásával szemben. Emellett a csoport rating alkalmazása segíthet akkor is, ha az egyedi hitelkockázati besorolás nem vezet megbízható eredményre.

Új szabályok a továbbfinanszírozás speciális árképzésére is

Azokra az esetekre, amelyekben a továbbfinanszírozásba bevont tőke eredetileg harmadik féltől érkezik, az új fejezet egy speciális árképzési módszer, a „tőkeköltség módszer” (cost of funds approach) alkalmazását javasolja. Ennek keretében a csoporton belüli hitelezők által alkalmazott kamatok alapvetően a tőkeköltségből indulnak ki, megnövelve további költségelemekkel, úgymint a kapcsolódó működési költségek és kockázati felár. Azokban az esetekben, amikor a külső finanszírozás több csoporttagon is keresztülfut, mielőtt eljut a végső adóshoz, az új fejezet iránymutatása alapján az egyes közvetítőknek csak az általuk kifejtett hozzáadott értékre tekintettel lehet indokolt hasznot felszámítaniuk.

Mikor indokolt garanciadíjat alkalmazni?

Nem minden pénzügyi garancia-típus esetében indokolt díjat felszámítani, ilyen például tipikusan az, amikor a garancia kizárólag csak az adott entitás hitelfelvevő képességét javítja. Ehhez hasonló, amikor a garancia csupán csak az egyébként is létező, csoporttagságból eredő közvetett támogatást erősíti meg, ugyanakkor önmagában az adós hitelképességét nem javítja. Azokban az esetekben azonban, amikor a garancia javítja az adós hitelkockázati besorolását, illetve csökkenti a fizetendő kamatok szintjét, szükséges lehet egy szokásos piaci mértékű garanciadíj alkalmazása.

Vizsgáljuk át a transzferár politikánkat!

Végezetül fontos, hogy a transzferár szakértők által az elmúlt évtizedekben kifejlesztett és transzferár dokumentációkban alkalmazott számos árazási koncepció az új fejezetben formálisan is elfogadásra került. Ilyen például a kötvények összehasonlító adatként történő alkalmazása vagy a garanciadíjak árazására alkalmazott különféle modellek.

„Az új X. fejezet megjelenésével javasolt a cégcsoportok jelenlegi transzferár politikáját újra átvizsgálni és a transzferár nyilvántartásokat ezek figyelembevételével elkészíteni/kiegészíteni vagy akár módosítani, ha szükséges” – javasolja Prágay-Szabó Balázs, a Deloitte transzferárazási szakértője.

Bár nem jogszabály, de…

A pénzügyi tranzakciók transzferárazásával kapcsolatos iránymutatás legelső lépéseként az OECD által 2018 júliusában kiadott, BEPS Discussion Draft on Financial Transactions című munkaanyag értelmezhető. Ez azonban sok ponton ellentmondásos és hiányos volt, így nem feltétlenül tudta egyértelműsíteni a különféle pénzügyi tranzakció típusok transzferárazásával kapcsolatos irányokat. 2020. február 11-én azonban megjelent a végleges, már jóval részletesebb anyag, amely bekerült az OECD Transzferár Irányelvek közé, annak 10. fejezeteként.

A legtöbb országban, köztük Magyarországon is, az OECD Irányelvek bár nem tekinthetők jogszabályi előírásnak, az adóhatóság és az adózók világszerte egy egységes kiindulópontként értelmezik a transzferárak meghatározása és vizsgálata kapcsán még akkor is, ha az alkalmazása nem feltétlenül teljeskörű vagy konzisztens az érintettek körében. A magyar adóhatóság transzferár csapata jelezte már, hogy az új fejezetet feldolgozta és annak iránymutatásait már alkalmazza is a folyamatban lévő szokásos piaci ár megállapítási eljárások (APA eljárások) során is.[:]

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.