Bevetik a hadsereget

Bár a héten már enyhült a brit üzemanyag-pánik (lásd alább), ahogy az emberek a hatósági felszólításra elkezdtek kevesebb plusz üzemanyagot venni, illetve a szállítmányok is felpörögtek, de még pénteken is rengeteg benzinkút volt üres (a Reuters 2 ezer darabról írt), vagy alig volt üzemanyag a tartályaiban, ezért péntek éjjel érkezett a hír, hogy napokig tartó lebegtetés után valóban bevetik a brit hadsereget a helyzet stabilizálásra. Összesen 200 főt fognak bevetni: 100 olyan személyt, aki eleve a honvédség kötelékében dolgozik üzemanyag szállítóként, további 100 főt pedig, aki hasonló területen lát el szolgálatot. Nekik most hétvégén befejezik a kiképzést és hétfőtől munkába állnak.

A TÖBB HETE TARTÓ BIZONYTALAN ÜZEMANYAG-HELYZET TÖBB MÁS ÁGAZATBAN IS MŰKÖDÉSI ZAVAROKAT OKOZOTT, ILLETVE A MEGÉVŐ ZAVAROKAT FELNAGYÍTOTTA.

A hírügynökség összefoglalója kiemelten taglalja a sertéságazat problémáit, amelyben a munkaerőhiány, illetve most az üzemanyaghiány miatt feltorlódott a vágásra váró sertések állománya, így a hústermelés is esett, miközben az uniós piacról áramlik be a hús az országba. Így a húságazat szereplői is egyre rosszabb helyzetbe kerülnek.

Megint hátrált egyet a brit kormány

A fentiek után érkezett szombaton a hír és a helyzet súlyosságát és várható tartósságát jelzi, hogy a múlt hétvégén bejelentett tervvel ellentétben nem három hónapig, azaz karácsonyig, hanem március végéig adnának soron kívül munkavállalási engedélyt a külföldi kamionsofőröknek Nagy-Britanniában, hogy az egyre súlyosabb benzin- és üzemanyaghiányt orvosolni lehessen.

Már az is nagy hátralépés volt a brit kormány számára, hogy bár mindig azt hangsúlyozta: a Brexit nagy szabályozási szabadságot nyújt és a közös piacon kívül is működik az élet, mégis kénytelen volt a szigorú külföldi munkaválallási szabályokon lazítani az üzemanyagpánik és a baromfi ágazatot sújtó munkaerőhiány enyhítése érdekében. Most pedig azt ismerték el a féléves engedéllyel, hogy a helyzet tartósan nehezebb lenne az unióból származó munkavállalók nélkül.

Az eredetileg felkínált 3 hónapos határidő a legtöbb kamionsofőrnek bizonyára túl rövidnek bizonyult és mivel az uniós piacon is hiány van sofőrökből, így az ajánlat vonzereje kicsi volt. Éppen ez lehetett az egyik motiváció arra, hogy 6 hónapra szóló engedélyt adna a brit kormány.

A tárca ismertetése szerint a gyorsított munkavállalási elbírálás feltételei közé tartozik, hogy a sofőröknek október 15-ig meg kell érkezniük Nagy-Britanniába – írja az MTI.

A határon üzemanyagszállító teherautók vezetésére érvényes – C vagy C+E kategóriás – jogosítványt kell felmutatni, amelyet az Európai Unió vagy az Európai Gazdasági Térség (EEA) országaiban, vagy Svájcban állítottak ki. Be kell szerezni emellett a brit üzleti, energiaügyi és iparstratégiai minisztériumtól egy engedélyező okiratot is. Azok a munkavállalók, akik teljesítik a feltételeket, 2022. március 31-ig dolgozhatnak üzemanyagszállító tartályautók vezetőjeként Nagy-Britanniában.

Így néz ki az engedélyezési folyamat

A belügyminisztérium szombati ismertetése hangsúlyozza: a beléptetést intéző határőrizeti illetékes elbírálásán múlik, hogy a munkavállalásra érkező kamionsofőrök megfelelnek-e a kiírt feltételeknek és beutazhatnak-e Nagy-Britanniába munkavállalás céljából.

Az elbírálás során a határvédelmi szolgálat tisztviselője a felmutatott vezetői engedélyek ellenőrzése mellett megvizsgálja, hogy a jelentkező valóban üzemanyagszállító tartályautók vezetésére kiírt állások betöltése végett kíván-e beutazni, képes-e saját megélhetéséről és szállásáról közpénzből származó juttatások igénybevétele nélkül gondoskodni, és azt is, hogy a munkavállalási engedély lejárta után szándékában áll-e elhagyni Nagy-Britanniát – áll a brit belügyminisztérium szombati tájékoztatásában.

A tárca hangsúlyozza azt is, hogy ha az így szerzett átmeneti munkavállalási engedély birtokosa az engedély lejárta előtt távozik az országból – például rövid időre hazalátogat -, engedélye érvényét veszti, de az illető visszatérhet Nagy-Britanniába, és ha felmutatja az eredeti elbíráláshoz használt okmányait, újból munkavállalási engedélyt kap üzemanyagszállító teherautók vezetésére. Az így újból megadott engedély is azonban csak március 31-ig érvényes.

Így jutottunk el a mostani helyzetig

A brit EU-tagság tavaly január 31-én szűnt meg. A brit kormány az ezután életbe lépett 11 havi átmeneti időszak lejártával, idén januártól új szabályozást honosított meg, amely főleg a szakképzettség és az angol nyelvtudás alapján pontozásos kritériumrendszert alkalmaz a külföldiek nagy-britanniai munkavállalási kérelmeinek elbírálásához, függetlenül attól, hogy a kérelmezők az EU-ból vagy máshonnan érkeznek. Előnyt jelent az is, ha a kérelmező hiányszakmának számító területeken tud állásokat betölteni, de a kamionsofőri foglalkozás eddig nem szerepelt ezek hivatalos listáján.

A múlt hét közepén azonban országszerte pánikszerű vásárlási roham kezdődött a benzinkutaknál, miután több nagy forgalmazó bejelentette, hogy kénytelen töltőállomásokat bezárni, mert a tartályautó-sofőrök krónikus hiánya miatt nem tudja teljes hálózatát folyamatosan ellátni üzemanyaggal. Az ország jelentős térségeiben azóta is folyamatosak a hosszú, esetenként több órás sorok a benzinkutaknál.

A brit lakossági piac 65 százalékát ellátó független kiskereskedelmi üzemanyag-forgalmazók szakmai szervezete, a Petrol Retailers Association (PRA) szombaton közölte, hogy az általa képviselt 5500 nagy-britanniai töltőállomás 26 százalékában még mindig nem lehet semmiféle üzemanyagot kapni. A PRA felmérése szerint változatlanul Londonban és Délkelet-Angliában a legrosszabb – sőt valószínűleg még romlott is – a helyzet, más országrészekben viszont egyértelmű javulás észlelhető.

A fuvarozói szakma érdekképviseleti szervezeteinek számításai szerint azonban

A BRIT ÁRUSZÁLLÍTÁSI SZEKTORBÓL LEGALÁBB SZÁZEZER KAMIONSOFŐR HIÁNYZIK, ELSŐSORBAN AZÉRT, MERT A BRIT EU-TAGSÁG MEGSZŰNÉSE (BREXIT) ÓTA RENGETEG UNIÓS MUNKAVÁLLALÓ TÁVOZOTT NAGY-BRITANNIÁBÓL.

A brit közúti áruszállítási szövetség (Road Haulage Association) legutóbbi becslése szerint csak az új munkavállalási szabályok januári életbe lépése óta 30 ezer külföldi kamionsofőr hagyta el az országot.

 

Találatok: 13

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.