[:en]In recent centuries, a number of special taxes have already been imposed by the legislatures of individual states. Most of the time, their goal was to increase the revenue of the state treasury, but there were also examples of them trying to persuade their subjects to abandon an old tradition with a tax in order to Westernize , the historical magazine of the Past writes . Based on the compilations of the paper, we present some really astonishing old types of taxes, including the one for which the saying mentioned in the title is due.

The more beautiful the wallpaper, the more tax

The British were at the forefront of introducing strange types of taxes. One such astonishing type of tax sewn into the necks of the citizens of the island nation was the wallpaper tax introduced in 1712 .

The tax appeared during the reign of Queen Anna of Britain (1702-1714), at a time when the trend to decorate the walls of their homes with patterned paper-based products, i.e. wallpapers, was spreading among homeowners, instead of the previously well-proven fabrics, especially tapestries. they would have worried.The current ruler levied one shilling until 1836 for each square billion of wallpaper area (1 yard = 0.9144 meters).In the case of a larger part of the building, this was already a very peppery price, as a contemporary shilling today is approx. Equivalent to £ 3.27. The wise subordinates figured out relatively quickly how to avoid the tax: with patterns drawn on simple paper.

The saying “money has no smell” can be linked to the urine tax

A Kr. U. From 69, the Roman emperor Vespasian, who ruled for a decade, imposed a very special tax on human urine. This by-product contains a lot of valuable substances, including phosphorus, ammonia and a lot of minerals, which has been used in many activities, such as bleaching, cleaning and tanning, as the ammonia content of the liquid in contact with air helped these activities excellently. The tax was paid by the maintainers and tenants of the public toilets.

Related to its taxation is the fact that the urine trade flourished in the Roman Empire, writes the Adó.hu portal. Urine was collected in public toilets used by the common people and from richer citizens, and even classified as liquid, considered the strongest, best, and therefore the most expensive product from the territory of present-day Portugal.

But how does the saying known in Hungarian relate to this?

Suetonius, the Roman historian, reports this “… Titus, his son, once accused him of even figuring out the taxation of urination; Vespasian put a piece of money from the first deposit under Titus’ nose, while inquiring is it the smell, “Titus said in a negative response,” And you see, it’s from that urine, too. “

In Latin, the question is “Sciscitans num odore offenderetur”, the answer is “Atqui ex lotio est”. This dialogue was later refined into the saying “money has no smell”, in Latin “pecunia non Olet”.

The truth, moreover, is that such a tax was already applied in the time of Nero under the name vectigal urinae, that is, it was abolished only during the subsequent emperors.

Hats to the social elite

Headgear was first taxed in Britain in 1784 to give the central budget a little extra income from wealthier and higher social status, hat gentlemen. The government’s intention was for the elite layer to pay an additional two shillings of stamp duty in addition to the purchase price when purchasing the hat. Anyone who refused to reimburse all of this committed a serious crime and could even face the death penalty.

Two rulers also saw a fantasy in taxing the beard

The beard was of particular concern to the rulers of bygone eras: several of them saw an increase in the revenue of the state treasury and a past to be forgotten in the facial hair of men.

For example, the Russian Tsar Peter I (the Great) (1672–1725) wore the modernization of his country so much at heart that he taxed the beard he considered to remain and oriental. He who did not want to accept the plain man’s face, which was considered modern, had to pay. The opponents were captured by the authority and publicly shaved. The tax rate  was 100 rubles a year for wealthier traders, 60 rubles a year for those affiliated with the government, and 30 rubles a year in general. Whoever paid the tax was required to wear a kind of token made of copper or bronze.

However, before Russian Tsar Peter I, VIII. King Henry of England (1509-1547) also saw an increase in state revenue in his beard. In 1535, he decided that men growing facial hair were required to pay – depending on the social status of the individual, of course. The existence of the beard was a social symbol at the time, the king himself was a beard bearer. The tax was later forgotten for a few years, but in the time of Elizabeth I, lawmakers felt that anyone (whether noble or public order) who did not show his razor after two weeks would have to pay.[:hu]

Az elmúlt évszázadokban számos különös adót vetettek már ki az egyes államok törvényhozói. Legtöbbször az volt a céljuk, hogy az államkassza bevételeit gyarapítsák, ám olyanra is akadt példa, hogy egy adóval a nyugatosítás érdekében próbálták rávenni az alattvalókat egy régi hagyomány elhagyására – írja a Múlt-kor történelmi magazin. A lap összeállításai alapján mutatunk be néhány igazán meghökkentő régi adófélét, többek között azt is, melyhez a címben említett mondás köszönhető.

Minél szebb a tapéta, annál több az adó

A furcsa adónemek bevezetése terén a britek az éllovasok közé tartoztak. Az egyik ilyen meghökkentő adófajta, amelyet a szigetország állampolgárainak nyakába varrtak, az 1712-ben bevezetett tapétaadó volt.

Az adó Anna brit királynő (1702-1714) uralkodása idején jelent meg, abban az időben, amikor a háztulajdonosok között terjedni kezdett az a trend, hogy otthonaik falát mintás papíralapú készítményekkel, vagyis tapétákkal díszítsék, ahelyett hogy a korábban jól bevált szövetanyagokat, főként faliszőnyegeket aggattak volna fel.A mindenkori uralkodó egy shillinget vetett ki egészen 1836-ig minden egyes négyzetjardnyi tapétafelület után (1 yard = 0,9144 méter).Ez egy nagyobb épületrész esetén már igen borsos árnak számított, hiszen egy korabeli shilling ma kb. 3,27 fontnak felel meg. Az eszes alattvalók viszonylag gyorsan rájöttek, hogyan kerülhetik ki az adót: egyszerű papírra rajzolt mintákkal.

A vizeletadóhoz köthető a “pénznek nincs szaga” mondás

A Kr. u. 69-től egy évtizeden át uralkodó római császár Vespasianus egy egészen különleges adót vetett ki, mégpedig az emberi vizeletre. Ez a melléktermékünk ugyanis rengeteg értékes anyagot, többek között foszfort, ammóniát és rengeteg ásványi összetevőt tartalmaz, aminek folytán számos tevékenységnél, így a ruhák fehérítésénél, tisztításánál és bőrcserzésnél is alkalmazták, ugyanis a levegővel érintkezve a folyadék ammóniatartalma ezeket a tevékenységeket kiválóan segítette. Az adót a nyilvános illemhelyek fenntartói, bérlői fizették.

Az adóztatásához kapcsolódik az, hogy a vizelet kereskedelme virágzott a Római Birodalomban, írja az Adó.hu portál. A vizeletet a köznép által használt nyilvános illemhelyeken és a gazdagabb polgároktól is begyűjtötték, sőt még minősítették is a folyadékot, a legerősebbnek, legjobbnak, és ezért a legdrágábbnak a mai Portugália területéről származó terméket tekintették.

De hogyan kapcsolódik ehhez a magyarul is ismert mondás?

Suetonius, a római történetíró, így számol be erről “… Titus, a fia, egyszer szemére vetette, hogy még a vizelés megadóztatását is kieszelte; Vespasianus erre Titus orra alá dugta az első befizetésből származó pénzdarabot, s közben azt tudakolta, „bántja-e a szaga”, Titus tagadó válaszára azt mondta: „Pedig látod, ez is abból a vizeletből való.”

Latinul a kérdés: „Sciscitans num odore offenderetur”, a válasz: „Atqui ex lotio est”. Ez a párbeszéd finomodott a későbbiekben „a pénznek nincs szaga”, latinul „pecunia non olet” mondássá.

Az igazsághoz egyébként hozzátartozik, hogy ilyen adót már Néró idejében is alkalmaztak vectigal urinae, azaz vizeletadó névvel, csak az utána következő császárok alatt ezt megszüntették.

Kalapadó a társadalmi elitre

Fejfedőre Nagy-Britanniában 1784-ben vetettek ki először adót, hogy a központi költségvetés a tehetősebb és magasabb társadalmi státuszú, kalapos úriemberektől egy kis plusz bevételre tegyen szert. A kormány szándéka az volt, hogy az elitréteg a kalapvásárláskor a vételáron felül további két shilling bélyegilletéket fizessen be. Aki nem volt hajlandó mindezt megtéríteni, súlyos bűncselekményt követett el, és akár halálbüntetés is fenyegethette.

Két uralkodó is fantáziát látott a szakáll megadóztatásában

A szakáll különösen foglalkoztatta a régmúlt korok uralkodóit: többen közülük az államkassza bevételeinek növelését, illetve a feledtetni kívánt múltat látták a férfiak arcszőrzetében.

Például I. (Nagy) Péter orosz cár (1672–1725) annyira szívén viselte országa modernizációját, hogy megadóztatta az általa maradinak és keletiesnek vélt szakállviselést. Aki nem akarta elfogadni a modernnek vélt sima férfi arcot, annak fizetnie kellett. Az ellenszegülőket a hatóság elfogta és nyilvánosan megborotváltatta. Az adó mértéke a tehetősebb kereskedők számára évi 100 rubelt, a kormányzathoz kötődők számára évi 60 rubelt, míg általánosságban évi 30 rubelt jelentett. Aki megfizette az adót, köteles volt egyfajta rézből vagy bronzból készült jelzőt viselni.

I. Péter orosz cár előtt azonban már VIII. Henrik angol király (1509-1547) is a szakállban látta az állami bevételek növelését. 1535-ben döntött úgy, hogy az arcszőrzetet növesztő férfiak fizetni kötelesek – természetesen az egyén társadalmi helyzetétől függően. A szakáll megléte ugyanis társadalmi szimbólumnak számított akkoriban, a király maga is szakállviselő volt. Az adónem később néhány évre feledésbe merült, ám I. Erzsébet idején a törvényalkotók úgy érezték, mindenképpen fizetnie kell annak (akár nemes, akár közrendű), aki orcájának két hét elteltével sem mutatja meg a borotvát.[:]

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.